Nem szeretem a road moviekat. Valószínűleg nincs az életemben benne az az érzés, ami a amerikai tizenéveseknek megvan: hatalmas távolságok, kölönböző kultúrák, de azonos nyelv és ország - olyan kint is vagyok, bent is vagyok állapot.
Amikor csóró diákként beutaztam Európát, akkor vagy stoppoltam, vagy vonatoztam, szó sem lehetett autóról és az abból adódó szabdsgáról, hogy minden kereszteződésnél másfele is fordulhatnék. Ugyanakkor volt útlevél vizsgálat és minden országban más nyelvet beszéltek. Amikor meg már volt kocsim (no meg jogsim), akkor meg már nem vágott mellbe a másféle szokásokkal való találkozás.
A másik, amit nem szeretek az a romantikus filmek.
Na, ez a film mindkettő, romantikus road movie, de mégis nagyon ütött. Egyrészt benne volt sok olyan elem, amit gyakran érzek: hogyha valahogy döntök, akkor annak összes következményét is el kell fogadnom, akár éveken keresztül. Apróságok - szavak, fogadalmak, kis késlekedés, vagy egy telefon - az egész életünkre kihat. Nyomasztó, borzongató, de kellemes érzés. Olyan, mint a világegyetemet megérezni egy nyári éjszakán a csillagokat bámulva.
A másik ami miatt tudom hogy hatott, az hogy emlékeztet egy Douglas Adam novellára. Abban a főhős valami galaktikus lottón nyer valamit és a szerencsétlent ez végighajszolja a galaxison. Ebben a filmben is a beteljesülő álmokhoz vezető útról van szó, miközben érezzük, hogy karnyújtásnyira vagyunk a vágyainktól, még egy kicsit teszünk-veszünk, mint Karácsonykor is tapogatjuk a csomagot és megpróbáljuk kitalálni mi is az pontosan.
Van benne minden, ami egy sikerfilmhez kell, mégsem lehet az a sok "Lidérces órák" szerű eseménytől és szereplőtől. Van benne a "Minden6ó"-ra emlékeztető Isten, szexéhes stoppos lány, autós üldözés, országúti sorozatgyilkos és persze többféle képpen beteljesülő szerelem.
A forgatókönyv írója és a rendező egyébként Bob Gale, aki a Vissza a jövőbe filmeket is készítette. Ugyanaz a finom irónia, de bájos elkötelezettség és szentimentalizmus a téma mellett.
